Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Ismét határtalan volt a civil nap

2007. május 16. [szerda]

 

Kép Második alkalommal rendezte meg a Civitalis Egyesület és a Pestújhelyi Pátria Egyesület a Határtalan Civil Nap című rendezvényét, melyre a kerületi és hazai civil szervezetek képviselői mellett ellátogattak a kassai és az erdélyi civilek küldöttei is.

A háromnapos program pénteken este a Femina Sörözőben egy kellemes vacsorával vette kezdetét, melyen mint házigazda, s mint a program fővédnöke Hajdu László köszöntött mindenkit. A polgármester néhány mondatban arról beszélt, hogy milyen nagy jelentősége van annak, hogy egy ilyen rendezvény megvalósul ismét itt a kerületben, s a résztvevők köre is bővül. Hiszen, amíg tavaly a kerületiek mellett az erdélyiek vettek csak részt a rendezvénysorozaton, addig idén már a kassaiakat is üdvözölhetik körükben.
Másnap, szombaton a Pestújhelyi Közösségi Házban voltak a II. Határtalan Civil Nap előadásai, melyen számtalan, a közösségek számára nagyon hasznos információkat oszthattak meg egymással a résztvevők.
Miután Páljános András, a PEPE elnöke köszöntött mindenkit, dr. Pomogáts Béla tartotta meg bevezető előadását Tapasztalatok és problémák ? a határon túli magyar szervezetek támogatása címmel. Az irodalomtörténész külön elismerését fejezte ki a szervezőknek, hogy ilyen színvonalas előadássorozatot tudtak megvalósítani.
A délelőttre tervezett előadások nagyon elhúzódtak: A kassai civil szervezetek működése és együttműködése napjainkban címmel Buday Ernő, a kassai Magyar Iparista Klub képviseletében, Az erdélyi magyar civil szervezetek helyzete, fejlődése, problémái címmel Bodó Barna,a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége nevében, a Kormányzati-civil kapcsolatok fejlődése, állami támogatási rendszer címmel pedig Nemoda István Szociális és Munkaügyi Minisztérium főosztályvezetője tartott előadást, míg Jagasics Béla a Fővárosi Önkormányzata civil referense a fővárosi civil stratégiáról beszélt.
Az érdekes előadások során így időhiányában a Soros Alapítvány képviseletében érkező Nizák Péter már nem tudta megtartani előadását, melynek címe: Civilbarát pályázatok, pályázóbarát támogatások volt, így előadásának anyagát papíron kapták kézhez az érdeklődők.
A bográcsos gulyásleves ebédet követően folytatódtak a programok, s Csáki Rozália (Civitas Alapítvány) levezető elnöklete mellett az 1-2%-os tapasztalatokról beszélt Kuti Éva, aki a hazaiak oldaláról világított rá a lehetőségekre, míg Varga Zoltán, a kolozsvári Aeropagusz Alapítvány alelnöke az erdélyi tapasztalatokról beszélt.
Ezután az Önkormányzati-civil kapcsolatok több helyen, több aspektusban címmel Kinyik Margit, a Szocio East Egyesület képviseletében, Rajnai Gábor, ECOVAST képviseletében, míg Benedek Erika, Illyefalva önkormányzatának megbízottjaként tartotta meg előadását. Utóbbi elhozta Benedek Huszár János Illyefalva polgármesterének levelét is, melyben a civilek fölöttébb szükséges voltáról osztotta meg gondolatait.
Záró előadásként Egy kis grafológia címmel Rajnai Éva, grafológus tárt fel érdekességeket.
A napi program zárásaként a Civil Totó értékelésére is sor került, miközben a PEPE és a Pestújhelyi Közösségi Ház nevében Pintér Zsuzsa összegezte az elhangzottakat.
Közben a délután folyamán több érdeklődő ellátogatott a Budai II. László Stadionba is, ahol éppen a Femina női labdarúgó csapat az FTC-vel játszott.
Másnap délelőtt a hosszú hétvége záró programjaként a Parlamentbe látogattak a vendégek a PEPE képviselőivel közösen, ahol Hajdu László polgármester, országgyűlési képviselő és László Tamás országgyűlési képviselő kalauzolta el mindannyiukat.